Blog › Webáruház indítása: lépések A-tól Z-ig

Webáruház indítása: lépések A-tól Z-ig

 

Már ma is látszik, hogy a webáruházak egyre több-és több vásárlót vonzanak, ez a tendencia pedig a jövőben egyértelműen csak erősödni fog. A hétköznapokat átszövő digitalizáció magával vonzza az igényt arra, hogy a vásárlásokat is a lehető legkényelmesebben intézzük el, amelyik vállalkozás pedig ehhez alkalmazkodik, az hosszútávon igencsak megtérülő munkát végez.

Egy webáruház indítása azonban rengeteg lépésből áll. Már a kezdeteknél egy olyan folyamatra kell felkészülni, ami nem csak a dizájnt, vagy a fejlesztést, hanem a jogi feltételeknek való megfelelést is magában foglalja.

Webáruház indítás lépésről lépésre.

Hogyen indítsunk webáruházat? Nézzük a lépéseket!

 

1. A webáruház indítás első lépése: előzetes piacfelmérés

 

A webshop készítés első lépése, hogy feltérképezzük a piacot, az igényeket, a keresletet-és a kínálatot, ebben pedig elhelyezzük azt, amit nyújtani szeretnénk. Érdemes olyan terméket/szolgáltatást árulni, aminek valamennyire a szakértői vagyunk, esetleg szereztünk már némi tapasztalatot az értékesítésében.

 

Azokat a területeket, amikben már jól ismert, nagynevű webáruházak tevékenykednek, hasznos elkerülni, ugyanis velük versenyezni elég nehéz- szinte lehetetlen és így nem fogunk ideális eredményeket elérni, miközben egy kisebb piacú, specifikáltabb  termékcsaláddal egyszerűbb dolgunk lehet.

 

Ha a webshopot egy meglévő vállalkozáshoz készítenénk el, akkor a termékek már adottak, viszont szem előtt kel tartani, hogy az online értékesítés és a fizikai üzletben történő eladás két teljesen eltérő folyamat.

 

2. Domain-név kiválasztása-és lefoglalása

 

A jó domain-név kiválasztása fontos lépés, hiszen ez lesz az áruházunk neve, amin a későbbiekben megtalálnak minket. Érdemes olyat választani, ami egyértelműen kifejezi, mivel foglalkozunk, ezzel megkönnyítve a keresést, de nem szabad elfelejteni leellenőrizni, a kitalált név létezik-e már.

Amennyiben a pelda.hu még csak a miénk, úgy mindössze évi 2-5 ezer forint költséggel jár majd, de, ha már foglalt, akkor a nevet kizárólag a tulajdonosától vásárolhatjuk meg – az általa megszabott áron.

 

3. Webshop motor kiválasztása

 

Webshop motor kiválasztásánál érdemes olyan megoldás mellett dönteni, ami a vállalkozásunk szempontjából a legkézenfekvőbb-és legideálisabb. A bérelhető webáruházak viszonylag egyszerű, gyors, költséghatékony és megbízható opciók lehetnek, viszont akadályokba ütközhetünk egy-egy funkció hiánya miatt, a korlátozott testreszabhatóság pedig meggátolja azt is, hogy olyan megjelenése legyen a felületnek, amilyet szeretnénk. Általában többféle csomagból választhat, aki ezt a módszert követi, ami igazodhat a vállalkozásunk teljesítőképességéhez.

 

Az egyedi fejlesztésű webshop motorok drágábbak, a munka velük pedig időigényesebb, ezért cserébe viszont pontosan megszabhatjuk, milyen funkciókra van szükségünk, illetve, mikre nem. Egyedi dizájnú felületet kaphatunk, amit a saját elképzeléseink alapján is ki lehet alakítani. Ez akkor lehet a legjobb megoldás, ha egyetlen bérelhető webshopmotor sem felel meg az elvárásainknak, ha olyan speciális funkciókra van szükségünk, amit más úton nem tudnánk beépíteni a rendszerünkbe, vagy, ha olyan áruházra vágyunk, ami nem hasonlít az összes többire.

 

4. SSL Tanúsítvány

 

Ez teremti meg a biztonságos vásárlást, így valójában alapfeltétel egy webshop számára, főleg akkor, ha bankkártyával is lehet fizetni a rendelésért – márpedig manapság ez is egy meghatározó követelmény.

Hogy egy webáruház rendelkezik-e ilyen tanúsítvánnyal, vagy sem, az egyértelműen megállapítható, hiszen HTTPS csak akkor lehet, ha biztonságosnak minősül, így pedig bárki, aki meglátogatja a weboldalunkat, tisztában lesz ezzel.

 

5. Webáruház feltöltés

 

Amikor a webshop alapjai elkészültek, a termékeket fel kell tölteni a felületre. Ez jelenthet fotózási munkákat, grafikai tervezést, termékleírások elkészítését, valamint a kategóriák összeállítását, alkategóriák elrendezését. 

 

6. Készlet kezelés és szállítás

 

Döntésnek kell születnie arról is, milyen módon szeretnénk a készletünket kezelni. Vannak olyan szolgáltatások/termékek, amiknél ezzel nem kell foglalkozni, mint például egy e-book esetében, azonban fizikai árucikkeknél előbb-utóbb szükség lehet egy raktárépületre. Azt is tudni kell, folyamatosan szeretnénk-e raktározni, vagy csak arra a termékre adnánk le rendelést, amit a webshopunkban megvásároltak.

 

A szállításról is gondoskodni kell, ki kell választani a megfelelő futárcéget, – amennyiben nem áll rendelkezésünkre saját flotta – ugyanakkor, ha létezik fizikai épülete a boltnak, személyes átvételre is adni kell lehetőséget. El kell dönteni, vállalunk-e esetleg csomagpontra történő szállítást, ha pedig igen, annak is meg kell teremteni a feltételeit.

 

Igénybe vehetjük egy fulfillment cég szolgáltatását is, ha teljes körű megoldásra vágyunk raktározási és szállítási területen. Ezek a vállalatok webáruházunk teljes logisztikai folyamatát képesek elintézni, ha nem szeretnénk mi magunk foglalkozni vele.

 

7. Fizetési módok

 

Célszerű többféle fizetési lehetőséget adni vevőinknek. Sokan még mindig az utánvétben bíznak leginkább, vagyis abban, hogy csak a kiszállításkor fizessenek, mások viszont a bankkártyahasználatot részesítik előnyben. Banki előreutalás és PayPal használati opciót is érdemes kialakítanunk, hogy minden vevőnknek kedvezzünk, hiszen az a szolgáltatás is egyre elterjedtebb Magyarországon.

 

8. Jogi háttér biztosítása

 

Ahhoz, hogy a webáruházunk működhessen és ne kelljen büntetésektől tartani, több követelménynek is meg kell felelni. A székhely szerinti közjegyzőnél be kell jelenteni a tevékenységi körünket, ami „csomagküldő, internetes kiskereskedelem”. Eleget kell tenni a tájékoztatási kötelezettségnek, elérhetővé kell tenni az Általános Szerződési Feltételeket, az adatkezelési tájékoztatót, a jogi nyilatkozatot, valamint minden esetben képesnek kell lennünk számlát kiállítani.

 

Amennyiben csomagoljuk a termékeket, úgy ezt az adóhatósággal közölni kell.

Ezeken kívül még egyéb szabályzásokat is követnünk kell, de ez a gyakorlat állandó változásban van, úgyhogy érdemes webáruházindítás előtt egy szakértővel konzultálni.

 

9. SEO és Marketing

 

Amikor már készen van a webshopunk, a termékek rendben vannak, a dizájn tökéletes, a funkciók megfelelően működnek, a jogi feltételeket pedig teljesítettük, el kell jutnunk a célközönségünkhöz. Ez nem egyszerű feladat és nem is mindig olcsó. Fizetett hirdetésekkel könnyen előkelő helyre kerülhetünk a Google találati listáján, ha viszont állandó és hosszútávú eredmény szeretnénk, foglalkoznunk kell a keresőoptimalizálással, vagyis a SEO-val. Ezt vagy mi magunk tanuljuk meg, ami rengeteg időbe telik majd, vagy pedig megbízunk vele egy szakértőt, ami kisebb-nagyobb összegeket fog felemészteni a keretünkből.

A Google hirdetések kezelésében profi segítséget tudunk nyújtani mi is, amikor eljutsz addig a pontig!

 

Fontos, hogy kihasználjuk a social media felületeket is, hiszen a Facebook-ot, vagy az Instagramot rengetegen használják naponta, tehát a potenciális vásárlóinkhoz akár pillanatok alatt elérhetünk. A Facebook hirdetések kezelése elég időigényed dolog, úgyhogy akár minket is megbízhetsz vele!

 

Feliratkozóinkból email-lista készítésbe is foghatunk, hogy utána heti-havi rendszerességgel tájékoztassuk őket aktuális ajánlatainkról, programjainkról, vagyis hírlevelet küldjünk nekik. Blogfelületet is alakíthatunk ki, hogy rendszeres és keresőoptimalizált tartalomkészítéssel növeljük hitelességünket és generáljunk forgalmat.

 

Ez azonban már egy következő lépcsőfoka az online vállalkozásunknak, amit először meg kell alapozni.

 

Sok sikert kívánunk!

 

Link