Blog › Nagyot változtat a Google és ezzel most sokan jól járhatnak!

Ingyenesek lesznek a Google Shopping kampányok

Bill Ready, a Google kereskedelmi igazgatója Április 21-én egy blogbejegyzésben fejtette ki, hogy szakítanak nyolc éves gyakorlatukkal és ingyenessé teszik a Google Shopping platformon való megjelenést.

2012 óta ezért a vállalkozásoknak, cégeknek, webshopoknak fizetniük kellett, most viszont ez teljesen megváltozik.

Miért volt erre szükség?

Azért – Bill Ready írása alapján – mert a koronavírus-járvány következtében számtalan boltnak be kellett zárnia fizikai létesítményeit és számukra az egyetlen megoldás az e-kereskedelem maradt. Kisebb üzletek azonban nem feltétlenül engedhetik meg maguknak, hogy kifizessék a hirdetések árát, így pedig nehezen érhetnek el a vásárlókhoz.

Ez az újítás a küszködő, nehezen boldoguló vállalkozásoknak is segíthet talpra állni, ráadásul a vásárlók is könnyebben találhatnak rá a termékre, amit keresnek, hiszen több termékből, nagyobb választékból és több eladó közül választhatnak, mint eddig.

A Shopping fül alatt elsősorban ingyenes hirdetések szerepelnek majd, ahhoz pedig, hogy ezt a win-win szituációt kihasználja valaki, mindössze egy Merchant Center fiókra van szükség és a megfelelő adatok megadására.

Ilyen adat a termék ID-je, a neve, leírása, linkje, a fő kép URL-je, az ára, illetve a márka neve.

Mikortól lép életbe?

Elsőként az Amerikai Egyesült Államokban vált élessé, a Google pedig azt tervezi, hogy 2020 végéig globálisan is kiterjesztik a változtatást, azaz mindenhol költségmentesen lehet Shopping hirdetéseket létrehozni.

A keresési találatok között elsőként megjelenő hirdetésekért a Google továbbra is díjat szab ki, ezt a funkciót a változtatás nem érinti!

 

Itt elolvashatja Bill Ready teljes bejegyzését, ha szeretne még többet tudni!

-->Blog

 

Link